Dobos Károly vagyok, Debrecenben élek és dolgozom.
Logopédusként és gyógypedagógusként az érdekel, hogyan találkozik egy autista gyermek egyéni világa a környezettel — és hogyan születhet ebből találkozásból közös, mindenki számára érthető nyelv. Hivatásom középpontjában a kapcsolódás áll: figyelni, együtt lenni, közös élményt teremteni. A kommunikáció számomra nemcsak eszköz, hanem örömforrás és alapvető emberi jog is. Célom, hogy minden autista gyermek megélhesse a „megérteni és megértetni” biztonságát.
A neurodiverzitás mozgalom szemléletében dolgozom: az idegrendszeri sokszínűséget az emberekre jellemző sokszínűség résznek tartom, az ujjlenyomatok és az emberi hangok egyediségéhez hasonlóan .
Az autista gyermekekkel való kommunikációs élményteremtés során véleményem szerint a hangsúly a méltóságon és a hozzáférésen van — kettős fókuszban. Egyrészt a környezetet és az elvárásokat igazítjuk a gyermek szükségleteihez (átlátható folyamatok, vizuális, taktilis, gesztusokkal kísért kommunikációs támogatások, struktúrált, játékos helyzetek). Másrészt a gyermek készségeit is fejlesztjük, hogy egyre könnyebben tudjon kapcsolódni a világhoz: a közös figyelem, kezdeményezés és válaszkészség, jelhasználat (szavak, képek, gesztusok, eszközök), megértés és önkifejezés, önszabályozás és rugalmas problémamegoldás fejlesztése mind ezt a célt szolgálja. Így teremtjük meg a kölcsönös alkalmazkodás és a fejlődés élményét mind a gyermek, mind a szűkebb-tágabb környezete számára.
A Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és AMI Autista Tagintézményének logopédusaként a mindennapok valós tereiben dolgozom: óvodában és iskolában egyaránt, a gyermekek erősségeire építve, és ahol csak lehetséges az autizmussal élő felnőttek nyelvvel kapcsolatos tapasztalatait is bevonva, figyelembe véve. Érvényesnek és tisztelendőnek tekintem a kommunikáció minden formáját: a beszédet, képeket, gesztusokat, írást vagy a technikai eszközök által nyújtott lehetőségeket is.
Igyekszem megtalálni és megtanulni a világban az autizmushoz kapcsolódó logopédiai, nyelvfejlesztési módszereket, a világ nyelvein: hazai és nemzetközi tanfolyamokon, módszertani képzéseken veszek részt, az innovatív, új eljárásokat igyekszem az egyéni igényekhez igazítani. Hiszem, hogy a jól megválasztott, érthető lépések — közös élményekkel, sok türelemmel és valódi partnerséggel — utakat, vágányokat teremthetnek a kommunikáció, nyelv, a beszéd világába.
Eddigi tanulmányaim, végzettségeim:
gyógypedagógus, logopédia-értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányon, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest
Szakmai képzések:
Az autizmus szempontú infokommunikációs akadálymentesítés alapelvei – Kézenfogva Alapítvány (2012)
AAK – augmentatív és alternatív kommunikáció diagnoszta – NFSZK (2019)
AAK – augmentatív és alternatív kommunikáció szakember – NFSZK (2019)
Fejlődési zavarok felismerése kora gyermekkorban – Gyermekút (2020)
Családközpontú kora gyermekkori intervenció multidiszciplináris megközelítésben -Gyermekút (2020)
Afáziás emberek kommunikációjának fejlesztése és beszédterápiája – Démoszthenész Egyesület (2020)
JóLenni-etetési és evészavarok komplex korai terápiájának elméleti és gyakorlati alapjai – Budapesti Korai Fejlesztő Központ, 2022
Introduction to PROMPT Technique Workshop (PROMPT-terapeuta képzés) – PROMPT Institute, USA, 2022)
Autism and Apraxia Assessment & Treatment from a PROMPT Perspective-PROMPT Institute, USA 2022
English cleft palate speech therapy: evaluation and treatment. University of New York, USA, 2023
Gestalt Language Processing - Meaningful Speech LLC, USA, 2023
PROMPT Bridge to Intervention Workshop (Haladó PROMPT-terapeuta képzés, német nyelven), PROMPT Institute, 2024
Rare Diseases and Disorders: SLP Assessment and Intervention, American Speech and Hearing Association (ASHA), 2024
More Than Words® - The Hanen Program® for Parents of Autistic Children or Children Who May Benefit from Social Communication Support - HANEN Centre, Toronto, Canada (2024)
Diagnosis and Treatment of CAS Using Dynamic Temporal and Tactile Cueing (DTTC) - Once Upon a Time Foundation, USA (2025)
Picture Exchange System for autistic and language impaired children (PECS) LEVEL 1 Implementer Training - Pyramid Learning Sciences - United Kingdom (2025)
Az autizmussal élő gyermekekkel való kapcsolatteremtés, a kommunikációfejlesztési, nyelvi fejlesztési lehetőségek megtalálása mélyen érdekel. Főállásom mellett, ahol a terápiás és fejlesztési tevékenységemet végzem, egy-egy tájékozódó logopédiai tanácsadási alkalom keretében szívesen találkozom további autizmussal élő gyermekekkel és családjaikkal is.
Logopédiai, kommunikációfejlesztési tanácsadásra a info@autilogopedia.hu illetve a www.medsoul.hu címen lehet jelentkezni.